Dátum: | Névnap:
Turisztikai képtár | Virtuális barangolás | Könyvjelzőim
/ ÉSZAK-ALFÖLDI LEGENDÁRIUM /


Magyar Turizmus Rt.
Észak-Alföldi Regionális
Marketing Igazgatóság
5000 Szolnok, Sóház u. 8. Email: rmiszolnok@
hungarytourism.hu
"A könnyező Mária-kép"

„A könnyező Mária-kép”

A máriapócsi kegyhely kialakulásában jelentős szerepe volt a könnyezés csodájának, amely miatt az egykori fatemplom helyén megépítették a bazilikát. E csoda története 1696-ban kezdődött, amikor a szentliturgia közben az egyik pócsi gazda megriadva látta, hogy az ikonosztáz istenszülő képén Mária szeméből könnyek folynak, arcvonásai fájdalmat tükröznek. Másnap tömegesen vonultak a templomba és a templom elé a csoda tiszteletére. Az ismételt könnyezés 1715-ben volt, és a legutolsó 1905. decemberében, megszakításokkal szinte hónapokon át.

Az eredeti Mária-képet Pap István vándorfestő készítette, megrendelésre. Az első könnyezés hírére a képet Eleonóra császárné kívánságára Bécsbe vitték, ma is ott áll a Stephansdom jobboldali első oltárán. Az elvitt eredeti kép helyett egy kassai mester készített másolatot a pócsi templom baloldali oltárára. (Ez a későbbi könnyezéseknél „jutott” szerephez.)

 

Látnivalók:

        ·          Pápa tér (II. János Pál pápa máriapócsi zarándoklatának emlékhelye)

        ·          Bazilita Múzeum és Gyűjteménye – 4326 Máriapócs, Kossuth tér 17.

Tel.: (+36) 42/385-166

        ·          Görög Katolikus Kegytemplom – Máriapócsi Bazilika –

4326 Máriapócs, Kossuth tér 25. Tel.: (+36) 42/385-142

·          Római Katolikus Templom – 4326 Máriapócs, Kossuth tér 2. Tel.: (+36) 42/385-729

·         Komiszár János Festőművész Állandó Kiállítása – 4326 Máriapócs, Kossuth tér 1. Tel.: (+36) 42/385-015

·          Oláh István Fafaragó Kiállítása – 4326 Máriapócs, Kossuth u. 32-44.

Tel.: (+36) 42/714-188

 

Szállásajánlat:

·          Hungaricum Vendégház – Panzió – 4326 Máriapócs, Vasút út 45.

Tel./Fax: (+36) 42/385-715,

E-mail: hungaricumhaz@freemail.hu

·          Pócsi Mária Vendégház – 4326 Máriapócs, Petri u. 6. Tel.: (+36) 20/590-4461

·          Öreg Barát Panzió – 4326 Máriapócs, Pócsi sarok, Tel.: (+36) 42/554-054

·          Fekete Bárány Panzió – 4326 Máriapócs, Állomás tér, Tel.: (+36) 42/385-722

·          Lelkigyakorlatos- és Zarándokház – 4326 Máriapócs, Kossuth tér 17.

Tel.: (+36) 42/585-021, (+36) 42/385-267,

Fax: (+36) 42/585-020,

E-mail: zarandokhaz@freemail.hu

 


Frissítve: 2005.08.05.

© www.thermaltourism.hu. Minden jog fenntartva!
A weboldalak tartalmának, képeinek másodközlése, felhasználása csak a tulajdonos írásos engedélyével lehetséges

A portál háttérszolgáltatója az UTIKONYV.HU Turisztikai Információs Rendszer